Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Balog Zoltán és a keresztény erkölcs

Most hadd legyek egy kicsit (ismét) református teológus. Hitvallási helyzetben vagyunk ugyanis. Olyan helyzetben, amikor szólni kell, amikor világossá kell tenni, hogy kit szolgálunk és milyen értékeket vallunk. Meggyőződésem ugyanis, hogy a Magyarországi Református Egyház az úgynevezett “kegyelmi üggyel” és annak kezelésével olyan morális válságba került, ami hosszú távon akár az egyház prófétai hangjának teljes eltűnéséhez vezethet. És nem, nem csupán Balog Zoltán személyesen került morális válságba, hanem az egyházunk egésze. Hogy ezt megmagyarázzam, menjünk egy kicsit vissza az időben; egészen 2020-ig, amikor Balog Zoltán a napi politika legfelsőbb szintjéről, a miniszteri posztról épp csak 2 éve leköszönt jelöltként elindult a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki székéért. Nem titok, hogy én személyesen akkor az ellenjelöltet, Balla Pétert támogattam és ennek elsősorban nem személyes oka volt. Az egyik ok, hogy Balla Péter nekem a pesti Teológián tanárom volt és minden m
Legutóbbi bejegyzések

A teljesítmény diadala

Elvégzed az általános iskolát, a középiskolát/gimnáziumot. Leérettségizel. Egyetemre mész, elkezdesz egy témával behatóan foglalkozni. Elvégzed első kutatásodat. Megírsz a témában egy szakdolgozatot. Érvelsz, adatokat sorakoztatsz. Államvizsgázol, megszerzed a BSc-t. Aztán tovább specializálódsz, tanulsz még néhány évet. Megírsz még egy szakdolgozatot, immár egy hosszabbat, részletesebbet. Megvéded szakmai bizottság előtt. Államvizsgázol, megszerzed az MSc-t. Elmész doktorandusznak. Még tovább tanulsz, kutatod a témát évekig, már előadásokat is tartasz belőle. A kutatásaid alapján megírsz egy doktori értekezést. Sokszáz oldalast, amihez sok tízezer oldalt kellett elolvasnod. Megvéded, doctorem te recipio, megszerzed a PhD-t. Még néhány évig kutadod és tanítod a témát, meghívnak szakértőként egy csomó helyre. Előadásokat tartasz több nyelven. De facto referenciapontként tekintenek rád. Egységsugarú, kamuprofilos fészbúktroll a gondosan kifejtett véleményedre válaszul: ez hülyeség.

Születésnapunkra

1996-ban jelent meg az amerikai politikai filozófus és harvardi professzor Samuel P. Huntington fő műve, a "Civilizációk összecsapása" (Clash of civilizations), mely nemcsak hogy a meghatározó hatással volt és van az Egyesült Államok külpolitikai prioritásaira és cselekedeteire, de azt is mondhatjuk, hogy a mai napig szinte minden jelentősebb világpolitikai esemény - legyen az szinte bárhol - e mű előrejelzéseit látszik igazolni. A mű eredetileg Fukuyama "A történelem vége" című művére akart reagálni, de a belőle kibontakozó komplex világkép azóta más frontokon is fényes igazolást nyert. Ha dióhéjban össze akarjuk szedni Fukuyama és Huntington vitájának lényegét, körülbelül azt látjuk, hogy míg Fukuyama az ember belülről jövő szabadságvágyát tekintette a legfőbb motivációs mozgatórugónak, Huntingtonnál ez a rugó a kulturális-történelmi gyökerekből eredő önazonosság (az identitás). Fukuyamát persze nagyon sokan félreértették és kárörvendő mosollyal emlegetik ma is a

Csirkefarhát

Anno, amikor Magyarországon fejlesztőkkel csináltam állásinterjúkat hozzá voltunk szokva, hogy amikor a friss kolléga beáll hozzánk, akkor (junior esetén különösen) az első pár hónap még inkább a betanítással telik, és úgy kábé a 4-6. hónaptól kezdve lehet az embereket éles projektekre tenni. Amikor kijön a srác (lány) az egyetemről, akkor függetlenül attól, hogy az melyik egyetem, még csak a szakmai alapokkal van tisztában. Nem nagyon látott még komolyabb enterprise technológiát, a cloud computingról jó esetben már hallott de még nem művelte, talán fel tudja mondani, mi az a microservice, lambda, nosql, de valójában még hosszú idő, mire ténylegesen beleérez ezekbe a dolgokba. És ez - mondtuk - rendben is van így. Aztán amikor kijöttem dolgozni Stockholmba, pár hónapra rá kapott a csapatunk két gyakornokot. Egyikük az Uppsalai Egyetemről jött és eredetileg fizikusnak tanult, de jókedvében felvett néhány programozói tárgyat is; a másikuk a stockholmi KTH végzőse volt. Odajött ez a két

Vízkereszt, vagy amit nem akartok

Jaj, már annyiszor megfogadtam, hogy folytatom. Aztán valahogy mindig elfogy a türelem/kitartás/idő. Na de most. Holnap úgyis repülök vissza Stockholmba migránskodni (véget ér a három hetes családi karácsonyozás és itthonlét), akkor meg talán lesz időm arra, hogy írogassak. Mert hát az van, hogy még mindig gondolok dolgokat a világról. Meg a hazámról. Meg keresztyénségről, politikáról, borokról, ételekről, szóval amiről úgy általában érdemes írni. Ami miatt most klaviatúrát ragadtam, az egy tipikusan vízkereszti hír: Semjén Zsolt tartotta a szenteltvíztartót Orbán Viktor dolgozószobájának felszenteléséhez. Amit pedig évente, vízkeresztkor, a keresztény hagyományoknak megfelelően, ugyebár. Ez persze kizárólag azzal a szűkítéssel érvényes, hogy a római katolikus hagyományoknak megfelelően. Hát gyerekek, én eddig úgy tudtam, hogy a miniszterelnökünk református. Márpedig a református hit szerint a megszentelés az az Isten számára való elkülönítést jelenti. E

Se nem jobb, se nem bal (1. rész)

Hol van a hiteles keresztény politika helye a politikai palettán? Elhelyezhető-e egyáltalán a keresztény politika a hagyományos bal-jobb tengelyen, vagy ennél több dimenziós megközelítést kell alkalmaznunk? Hiteles lehet-e egy keresztény politikus, ha például egy baloldali párt képvselője, és hiteles lehet-e, ha jobboldalié? Összefügg-e, és ha igen, hogyan a kereszténység és az úgynevezett "nemzeti" oldal? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ felelevenítve a bibliai alapokat, az egyháztörténeti vonatkozásokat és a kereszténydemokrata mozgalmak történetét egyaránt. 1. A hatalom korlátai Azt talán nem nagyon kell elöljáróban sem magyarázni, hogy a Bibliának – a számunkra különösen jelentős Újszövetségnek is – a hatalommal, az ember és hatalom viszonyával, a közügyekkel kapcsolatba hozható szakaszai egy a maitól gyökeresen eltérő társadalmi környezetben születtek. A Római Birodalom idején, amikor a megszállt Júdea földjén a római hatalom

A keresztény lélek

Az utóbbi években - különösen, miután a magyar állampárt önmaga politikai narratíváját mint "keresztény" narratívát határozta meg - ismét fellángolni látszik az obligát vita a kereszténység és a keresztény ember társadalomban betöltött szerepéről. Arról, hogy kell-e, lehet-e egy keresztény embernek és magának a keresztény egyháznak politikai szerepet vállalnia és arról, hogy ha igen, akkor milyen keretek között és milyen indíttatással teheti ezt meg. Hogy mit jelent az állam és az egyház elválasztása és mit az együttműködése. Hogy mi jellemzi a keresztény embert különösen ha közéleti szerepvállalásra adja a fejét és mi akkor, ha a közéleti szerepvállalók közül egy szavazáson vagy egyéb helyzetben választania kell. Hogy létezik-e olyan, mint közéleti kereszténység. Ha igen, mik ennek a jellemzői? Elválasztható-e a kereszténység mint politikai narratíva a keresztény hittől? Ez egy építő és előre mutató vita is lehet, ahhoz azonban, hogy mindezek