Ugrás a fő tartalomra

Vízkereszt, vagy amit nem akartok

Jaj, már annyiszor megfogadtam, hogy folytatom. Aztán valahogy mindig elfogy a türelem/kitartás/idő. Na de most. Holnap úgyis repülök vissza Stockholmba migránskodni (véget ér a három hetes családi karácsonyozás és itthonlét), akkor meg talán lesz időm arra, hogy írogassak. Mert hát az van, hogy még mindig gondolok dolgokat a világról. Meg a hazámról. Meg keresztyénségről, politikáról, borokról, ételekről, szóval amiről úgy általában érdemes írni.

Ami miatt most klaviatúrát ragadtam, az egy tipikusan vízkereszti hír: Semjén Zsolt tartotta a szenteltvíztartót Orbán Viktor dolgozószobájának felszenteléséhez. Amit pedig évente, vízkeresztkor, a keresztény hagyományoknak megfelelően, ugyebár. Ez persze kizárólag azzal a szűkítéssel érvényes, hogy a római katolikus hagyományoknak megfelelően. Hát gyerekek, én eddig úgy tudtam, hogy a miniszterelnökünk református. Márpedig a református hit szerint a megszentelés az az Isten számára való elkülönítést jelenti. Ezért is szentelünk például templomokat: ez azt jelenti, hogy az a templom onnantól fogva kizárólag Isten céljaira (vagyis hitéleti célokra) van elkülönítve, semmi másra. Ezért is nem tesszük ezt meg évente, csak amikor elkészül egy templom. No de egy miniszterelnöki dolgozószoba marhára nem templom, nem is lehet Isten céljaira elkülöníteni, legföllebb az ország/nemzet céljaira. Ami meg már nem annyira szent dolog, hogy pap kelljen hozzá. Kálomista hitünk ennélfogva erőst berzenkedik az ilyen típusú "szentelések" ellen, amikor nem Isten céljaira különítünk el valamit. Szóval legalábbis furcsa ez, én református miniszterelnökként éktelenül tiltakoznék az efféle hókuszpókuszok ellen.

Erről jut eszembe (valamint bájdövéj): Krisztus ugyebár azt mondta, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Ez azt jelenti, hogy Krisztus világosan kettéválasztotta - no nem az államot és az egyházat, de - az ember kötelességeit az állammal és Istennel szemben. Az államnak (akit a császár jelképez) az adónkkal tartozunk, Istennek pedig a hitünkkel és hűségünkkel. Ha körbenézek az országban, azt látom, hogy némileg a feje tetejére állt ez a történet nálunk. Politikusoknak teszünk hűségesküket és követjük őket bálványként, miközben a hitéletünk kábé arra redukálódott, hogy megfizetjük az egyházadót (egyházfenntartói járulékot, vatevör). Szóval a császárnak adjuk azt, ami az Istené és az Istennek azt, ami a császáré. Halkan mondom: teológiailag ez bálványimádás.

Ja, azt tudtátok, hogy a politika nyelvén a zsidó-keresztény hagyomány azt jelenti, hogy akik eddig teli szájjal zsidóztak, most kereszténységről meg hagyományokról beszélnek?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Se nem jobb, se nem bal (1. rész)

Hol van a hiteles keresztény politika helye a politikai palettán? Elhelyezhető-e egyáltalán a keresztény politika a hagyományos bal-jobb tengelyen, vagy ennél több dimenziós megközelítést kell alkalmaznunk? Hiteles lehet-e egy keresztény politikus, ha például egy baloldali párt képvselője, és hiteles lehet-e, ha jobboldalié? Összefügg-e, és ha igen, hogyan a kereszténység és az úgynevezett "nemzeti" oldal? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ felelevenítve a bibliai alapokat, az egyháztörténeti vonatkozásokat és a kereszténydemokrata mozgalmak történetét egyaránt. 1. A hatalom korlátai Azt talán nem nagyon kell elöljáróban sem magyarázni, hogy a Bibliának – a számunkra különösen jelentős Újszövetségnek is – a hatalommal, az ember és hatalom viszonyával, a közügyekkel kapcsolatba hozható szakaszai egy a maitól gyökeresen eltérő társadalmi környezetben születtek. A Római Birodalom idején, amikor a megszállt Júdea földjén a római hatalom

A keresztény lélek

Az utóbbi években - különösen, miután a magyar állampárt önmaga politikai narratíváját mint "keresztény" narratívát határozta meg - ismét fellángolni látszik az obligát vita a kereszténység és a keresztény ember társadalomban betöltött szerepéről. Arról, hogy kell-e, lehet-e egy keresztény embernek és magának a keresztény egyháznak politikai szerepet vállalnia és arról, hogy ha igen, akkor milyen keretek között és milyen indíttatással teheti ezt meg. Hogy mit jelent az állam és az egyház elválasztása és mit az együttműködése. Hogy mi jellemzi a keresztény embert különösen ha közéleti szerepvállalásra adja a fejét és mi akkor, ha a közéleti szerepvállalók közül egy szavazáson vagy egyéb helyzetben választania kell. Hogy létezik-e olyan, mint közéleti kereszténység. Ha igen, mik ennek a jellemzői? Elválasztható-e a kereszténység mint politikai narratíva a keresztény hittől? Ez egy építő és előre mutató vita is lehet, ahhoz azonban, hogy mindezek