Psalmus Hungarorum

Elvégzed az általános iskolát, a középiskolát/gimnáziumot. Leérettségizel. Egyetemre mész, elkezdesz egy témával behatóan foglalkozni. Elvégzed első kutatásodat. Megírsz a témában egy szakdolgozatot. Érvelsz, adatokat sorakoztatsz. Államvizsgázol, megszerzed a BSc-t. Aztán tovább specializálódsz, tanulsz még néhány évet. Megírsz még egy szakdolgozatot, immár egy hosszabbat, részletesebbet. Megvéded szakmai bizottság előtt. Államvizsgázol, megszerzed az MSc-t. Elmész doktorandusznak. Még tovább tanulsz, kutatod a témát évekig, már előadásokat is tartasz belőle. A kutatásaid alapján megírsz egy doktori értekezést. Sokszáz oldalast, amihez sok tízezer oldalt kellett elolvasnod. Megvéded, doctorem te recipio, megszerzed a PhD-t. Még néhány évig kutadod és tanítod a témát, meghívnak szakértőként egy csomó helyre. Előadásokat tartasz több nyelven. De facto referenciapontként tekintenek rád. Egységsugarú, kamuprofilos fészbúktroll a gondosan kifejtett véleményedre válaszul: ez hülyeség.

1996-ban jelent meg az amerikai politikai filozófus és harvardi professzor Samuel P. Huntington fő műve, a "Civilizációk összecsapása" (Clash of civilizations), mely nemcsak hogy a meghatározó hatással volt és van az Egyesült Államok külpolitikai prioritásaira és cselekedeteire, de azt is mondhatjuk, hogy a mai napig szinte minden jelentősebb világpolitikai esemény - legyen az szinte bárhol - e mű előrejelzéseit látszik igazolni. A mű eredetileg Fukuyama "A történelem vége" című művére akart reagálni, de a belőle kibontakozó komplex világkép azóta más frontokon is fényes igazolást nyert. Ha dióhéjban össze akarjuk szedni Fukuyama és Huntington vitájának lényegét, körülbelül azt látjuk, hogy míg Fukuyama az ember belülről jövő szabadságvágyát tekintette a legfőbb motivációs mozgatórugónak, Huntingtonnál ez a rugó a kulturális-történelmi gyökerekből eredő önazonosság (az identitás). Fukuyamát persze nagyon sokan félreértették és kárörvendő mosollyal emlegetik ma is a

Anno, amikor Magyarországon fejlesztőkkel csináltam állásinterjúkat hozzá voltunk szokva, hogy amikor a friss kolléga beáll hozzánk, akkor (junior esetén különösen) az első pár hónap még inkább a betanítással telik, és úgy kábé a 4-6. hónaptól kezdve lehet az embereket éles projektekre tenni. Amikor kijön a srác (lány) az egyetemről, akkor függetlenül attól, hogy az melyik egyetem, még csak a szakmai alapokkal van tisztában. Nem nagyon látott még komolyabb enterprise technológiát, a cloud computingról jó esetben már hallott de még nem művelte, talán fel tudja mondani, mi az a microservice, lambda, nosql, de valójában még hosszú idő, mire ténylegesen beleérez ezekbe a dolgokba. És ez - mondtuk - rendben is van így. Aztán amikor kijöttem dolgozni Stockholmba, pár hónapra rá kapott a csapatunk két gyakornokot. Egyikük az Uppsalai Egyetemről jött és eredetileg fizikusnak tanult, de jókedvében felvett néhány programozói tárgyat is; a másikuk a stockholmi KTH végzőse volt. Odajött ez a két

Jaj, már annyiszor megfogadtam, hogy folytatom. Aztán valahogy mindig elfogy a türelem/kitartás/idő. Na de most. Holnap úgyis repülök vissza Stockholmba migránskodni (véget ér a három hetes családi karácsonyozás és itthonlét), akkor meg talán lesz időm arra, hogy írogassak. Mert hát az van, hogy még mindig gondolok dolgokat a világról. Meg a hazámról. Meg keresztyénségről, politikáról, borokról, ételekről, szóval amiről úgy általában érdemes írni. Ami miatt most klaviatúrát ragadtam, az egy tipikusan vízkereszti hír: Semjén Zsolt tartotta a szenteltvíztartót Orbán Viktor dolgozószobájának felszenteléséhez. Amit pedig évente, vízkeresztkor, a keresztény hagyományoknak megfelelően, ugyebár. Ez persze kizárólag azzal a szűkítéssel érvényes, hogy a római katolikus hagyományoknak megfelelően. Hát gyerekek, én eddig úgy tudtam, hogy a miniszterelnökünk református. Márpedig a református hit szerint a megszentelés az az Isten számára való elkülönítést jelenti. E