Oldalak

2013. november 8., péntek

Jobbah akbar!

Tavaly viszonylag sokat kellett az iszlámmal foglalkoznom, elsősorban tanulmányi okokból, bár nem kevés személyes érdeklődés is közrejátszott ebben. Nem mondom, hogy elfogulatlanul álltam a témához, mert a látáspontomat egész nyilvánvalóan meghatározta az, hogy keresztyén szemmel közelítettem a kérdést. Sajnos azt kellett levonnom tapasztalatként, hogy az Iszlám és a keresztyén világ között nemhogy átjárás nincs, de a párbeszéd is közel lehetetlen, hiszen a muszlimok magukat a keresztyén vallás „meghaladóinak” tartják, ennélfogva a keresztyén érvrendszerre szinte teljesen süket a fülük. Bár Jézust, Mózest és Ábrahámot egyaránt prófétának mondják, hitüknek mégis az az alapja, hogy a Isten kijelentése folyamatos, és Mohamed kapta meg legutolsóként ennek teljességét, mégpedig személyesen Gábriel arkangyaltól (ez volna a Korán, ugyebár), így a Bibliából táplálkozó teljes keresztyén gondolkodást meghaladottnak tekintik.
Hozzájön még ehhez az a tény is, hogy az iszlám gyakorlatilag a kezdete óta csak katonai hódítások útján terjed, nincsenek „ébredési mozgalmai” mint a keresztyénségnek, illetve ami ébredési mozgalomnak volna tekinthető (a fundametalizmus), az is elsősorban a Korán értelmezését és az életvezetésre vonatkozó gyakorlati útmutatást ad, lelki táplálékot kevésbé. Ennek következtében az iszlám misszió-felfogás gyakorlatilag a háborún (dzsihád) kívül nem nagyon ismer más módszert (érdemes erről elolvasni a komáromi teológia-professzor, Dr. Molnár János „A vallási interferenciák moszlim értelmezése” című, alig pár oldalas esszéjét). A vallási tolerancia a muszlimok számára szinte teljesen ismeretlen, és bár a keresztyénséget "a könyv népének" tekintik, a gyakorlatban ugyanúgy hitetleneknek tekintenek bennünket, mint a pogány, istentelen világot, és a dzsihád során sem számíthatunk tőlük más elbánásra. Vagyis összességében kijelenthető, hogy az iszlám a keresztyén Európára nézve talán a legnagyobb veszély.
Az iszlám ab ovo feltételezi, hogy a muszlim országokban saria (vallási törvénykezés és ítélkezés) van érvényben, Így nagyon könnyen elképzelhető – főleg a mai születési statisztikák mellett – hogy néhány évtized múlva Európa egyes országaiban, ahol a moszlimok többségbe kerülnek, az emberek nem harangzúgásra, hanem a müezzin énekére fognak ébredni, és gyermekeiket kötelezően a Koránra fogja tanítani az iskola, ahol naponta ötször kell Mekka felé fordulva imádkozni. Nem annyira teoretikus és fantaszta ez a kép, mint gondolnánk, különösen annak fényében, hogy mit tart az iszlám a keresztyénségről és a vallások közti párbeszédről illetve a toleranciáról.
Mindezt csak azért írtam le, hogy érezzük a súlyát annak a kijelentésnek, amit Vona Gábor tett minap Törökországban. A Morocco World News így idézi szavait: „Islam is the Last Hope of Humanity”. Az iszlám az emberiség utolsó reménye.
Miután felmostuk magunkat a padlóról, jól jegyezzük meg ezt a mondatot. Miközben Európa keresztyén gondolkodói komolyan kongatják a vészharangot az iszlám térhódítása miatt, egy magát keresztyénnek mondó párt első számú vezetője ma azzal házal, hogy az iszlám az emberiség utolsó reménye „a globalizmus és liberalizmus sötétségében”. Az az iszlám, amelyik hívő keresztyének ezreit mészárolja a világ minden pontján vallási okokból. Az egyiptomi koptok, a maláj vagy szaúd-arábiai keresztyének bőven tudnának erről mit mesélni (vagy elég csak elolvasni a méltatlanul elmúlt mindennapi.hu cikkét a témáról).
Mondhatnánk pestiesen, hogy megáll az ész és körbenéz. De az első döbbenet után persze jön a felismerés. Mert mi közös van az iszlámban és keresztyénségben? Az elébb mintha épp arról lett volna szó, hogy a közös gyökereken kívül gyakorlatilag semmi. Egy összekötő kapocs azonban mégis van. Az, hogy mindkét vallás szélsőségesei a zsidósággal szemben határozzák meg magukat. Ez a zsidógyűlölet az egyetlen, ami összeköthet egy moszlimot és egy magát keresztyénnek tekintőt (bár e tekintetben én is azt vallom, amit sok év után végre Ferenc pápa is kijelentett, hogy tudniillik egy keresztyén nem lehet antiszemita). És ezt a gyűlölet-kapcsot erősítette meg Vona Törökországban.
Lehullott a lepel, felfeslett az álarc. A keresztyén máz mögül kidugta mancsát a gyűlölet farkasa (Lóri, te tudtál erről? – kérdezhetnénk pikírten, ha nem tudnánk, hogy ifj. Hegedűs számára is azt jelenti a keresztyén szó, hogy „nemzsidó”). És miközben ma a hazai keresztyénség egyébként is az utóbbi párszáv év talán legnehezebb helyzetét éli át (az egyik politikai oldal ellenségnek tekinti, a másik a nevében képmutatóskodva próbálja pártcéljaira használni, közben pedig az emberek előbb hisznek bármilyen ezoterikus marhaságban, mint Jézus Krisztusban), aközben fű alatt még az iszlámmal is hajlandó lepaktálni a hazai radikalizmus vezetője, csupán csak azért, hogy a közös ellenségnek tekintett zsidókkal szemben mondhasson el néhány jól komponált mondatot. Játszik a tűzzel, mint a vagány kissrác, és nem látja, hogy közben már magára gyújtotta az erdőt, ahonnan neki sincs menekülés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése