Oldalak

2013. augusztus 20., kedd

Keresztyén országnak keresztyén kurzust!

Lépten-nyomon tapasztalni, hogy a jelenlegi kormánypártok igen sok rajongója egyfajta isteni uralomként fogja fel a Fidesz regnálását. Beérett sok év következetes kommunikációja, ezek az emberek azt hiszik, hogy Orbán Viktor maga a Messiás, aki kiszabadította népét az ördögnek (azaz Gyurcsány Ferencnek) 8 éves rabságából, és glóriával a feje felett jött el ítélni eleveneket és holtakat. Ezeket a gondolatokat jó esetben a kormánypárt oldaláról is elnéző mosolyok nyugtázzák csupán. Ugyanakkor az egész gondolati kör arra épül, hogy a Fidesszel valamiféle keresztyén kurzus jött el, ami egy keresztyén országban olyan, mintha maga a Megváltó lett volna újólag testté. És ezt a keresztyén kurzust vezető kormánypárti politikusok is komoly szemráncolások kíséretében éreztetik velünk. Engedtessék meg, hogy hitvalló keresztyénként azt mondjam: ez így, ebben a formában egy kapitális marhaság.

1. Keresztyén ország?

Ha megvizsgáljuk önmagunkat, azt az országot, amely önmagát keresztyén (illetve keresztény) országnak tartja, hamar rá fogunk jönni: már ez a kifejezés sem állja ki az igazság próbáját.
A legutolsó, 2001-es népszámláláskor katolikusnak (római- és görög) vallotta magát 5 millió 559 ezer honfitársunk, protestánsnak pedig 1 millió 985 ezer. Az ortodoxokkal együtt nagyjából 7 és fél millió keresztyén él ebben az országban, ha a népszámlálás adatait tekintjük. Ugyanakkor láthatóan kongnak az ürességtől a templomok, a magukat keresztyénnek vallók kevesebb, mint 10%-a jár bármilyen istentiszteleti szertartásra. Ha megpróbálnánk belőni a hitvalló, életüket Isten akaratának alárendelő keresztyének számát, lesújtó eredményt kapnánk: alig pár százezres, elenyésző kisebbséget. Ennyi ember él ma Magyarországon, aki úgy gondolja, hogy Isten kegyelméből, Jézus Krisztus váltságműve által él. Olyan, aki ezért - ahogy Pál apostol írja - élő hálaáldozatul szánná oda az életét, még kevesebb van. Ennyi szavazóval egy tisztán keresztyén értékeket valló párt be sem jutna a parlamentbe.
Ha megkérdeznénk 100 magát keresztyénnek mondó honfitársunkat arról, hogy mit jelent neki saját életében a keresztyénsége, vajon hány tudna egyebet is felsorolni annál, mint hogy meg lett keresztelve? Hányan beszélnének az Evangéliumról, amely az egész keresztyén világ alapja? Hányan tennének hitvallást a sarokkőről, az élő Jézus Krisztusról? És hány mondaná azt, hogy életét Krisztus világos rendelése és akarata alapján igyekszik élni? Hányan olvassák közülük a Szentírást napi rendszerességgel? Hányan keresnek az Igében útmutatást életük problémáira? És hány beszélne ugyanakkor közülük hagyományról, politikai értékekről, nemzetről, családról, melyeknek alig van közük Krisztus követéséhez?
Keresztyénségünk kiüresedett, formálissá vált. Üres, tartalmatlan liturgiává, egyfajta szokás- és hagyománygyűjteménnyé. Keresztyéneink ugyanúgy öltözködnek, mint a magukat „felekezeten kívülinek valló” világ, ugyanúgy viselkednek, ugyanúgy vesznek részt istentagadó és istengyalázó pogány szertartásokon, ugyanúgy olvassák a horoszkópokat, ugyanúgy tévelyegnek okkult és ezoterikus tanok útvesztőjében, ugyanúgy nézik az Istentől elszakadt, a bűnt bálványozó televíziós műsorokat. Nem keresztyén ország ez, hanem folklórkeresztyén. A képmutatás, a külsőségek keresztyénségének országa. Csoda hát, hogy emberekben, politikai hatalmakban keressük saját boldogságunkat, nem pedig az élő Jézus Krisztusban?

2. Keresztyén politika?

Másodjára nézzük végig, mi az a keresztyén politika és hogyan érvényesül szeretett hazánk vezetésében. Ehhez segítségül Pál apostolnak a Galatákhoz írt levele 5. fejezetét hívom, melyben részletesen kifejti, mik azok a gyümölcsök, melyeket a Lélek érlel és terem meg Krisztus követőiben, és mik azok, melyek cselekvői nem örökölhetik Isten országát. Vagyis mik azok a tulajdonságok, melyekről Krisztus népe felismerhető.
Keresztyén politikának ez alapján azt tekintjük, amely elsősorban önmagára nézve kötelezőnek tekinti Jézus Krisztus akaratát, másodsorban pedig igyekszik ezt a rendelkezésére álló eszközökkel az általa szolgált nemzet életében is érvényessé tenni (jogszabályalkotással, végrehajtással). Tehát a keresztyén politika elsősorban önmagára nézve állít fel szabályokat, és csak másodsorban iparkodik ezeket jogszabályi keretek között másokra nézve is érvényessé tenni. Ahogy sikeres missziót sem tud folytatni senki Krisztus lelke nélkül, őszinte bűnbánat nélkül, úgy itt sem lehet más a sorrend. Először saját bűneinkkel kell tisztában lennünk ahhoz, hogy másoknak hirdethessük az Evangéliumot. Nincs fordított út.
A keresztyén politika tehát elsősorban bűnbánó. Tisztában van emberi gyarlóságainkkal, kísértéseinkkel, ezért elsősorban önmagát korlátozza. A saját bűnök elleni harc nélkül őszinte keresztyén politika nincs. Hogy tehát a közélet nyelvére is lefordítsuk, a keresztyén politika elsősorban saját korrupciója és egyéb gyarlóságai ellen küzd. Saját maga működését igyekszik olyan keretek közé szorítani, ahol a bűn kísértése a lehető legkisebb, tehát világos és egyértelmű szabályozókat állít fel, erős önkorlátozó mechanizmusokat épít be a döntési és végrehajtási rendszerekbe. Az állami korrupciót egyik elsődleges ellenségének tartja.
A keresztyén politika irgalmas. Tisztában van azzal, hogy Isten mindenkit más élethelyzetbe teremtett és elfogadja azt az akaratot, de tudatában van annak is, hogy akinek több adatott, annak céllal adatott több, és ez a cél elsősorban irgalmasságban, a szegénység elleni küzdelemben kell megjelenjen. Vagyis a keresztyén politika többet vár el attól, akinek több jutott, és többet ad annak, akinek kevesebb jutott. A munkát az ember istenképűsége egyik legfontosabb mércéjének tekinti és ezért elsősorban munkalehetőségekkel próbál a szegénységen segíteni, de ahol ez korlátozottan lehetséges csak, ott irgalmassága szociális ellátásban is megnyilvánul. Segélyez, ha kell, és nem hagyja elveszni nemzete egy polgárát sem.
A keresztyén politika szelíd. Nem állít fel ellenségképet és nem foglalkozik ellenfeleinek csepülésével, mert tudja, hogy nekünk nem világi hatalmakkal van tusakodásunk, hanem a bűnnel és a gonoszsággal. A keresztyén politika ezért békés is. Meghallgatja az ellenvéleményt akkor is, ha legádázabb ellenfelétől jön, hiszen tudja, hogy ő maga sem különb Isten szemében, mint ellenfelei. Szeretettel korhol és bírál, nem pedig vádaskodással.
A keresztyén politika hűséges. Hűséges elsősorban Isten akaratához, mert tudja, hogy ahogyan Istennek a teremtett világba beépített parancsolatai (pl. az energiamegmaradás törvénye vagy a gravitáció) sem megkerülhetők, úgy Isten kijelentett parancsolatai sem. Ezért tisztában van azzal, hogy ahogyan kapta a szolgálatot, úgy Isten bármikor el is veheti tőle. Hűséges másodsorban saját választóihoz, mert tudja, hogy e szolgálatot feléjük kell végeznie. Döntéseit ezért „Isten dicsőségére és a nemzet javára” hozza. Hűséges pedig harmadsorban saját magához és vallott elveihez, mert tudja, hogy aki erős sziklára építi házát, annak ezt az alapot nem kell javítgatnia, toldoznia-foltoznia, bármilyen vihar is tépázza a felépítményt.
A keresztyén politika önmegtartóztató. Tisztában van vele, hogy a szolgálatra való elhívása nem saját érdekében történt, Istennek pedig nem az a célja vele, hogy a politikus jól érezze magát, dicsfényben fürödjön és önnön bálványává váljon, hanem hogy szolgálja Isten dicsőségét és nemzete javát. Ezért ha küzd, azt sosem teheti saját érdekében. Nem szolgálhatja saját anyagi jólétét vagy hatalmának kiterjesztését. Nem hozhat önző szabályokat, nem kivételezhet sajátjaival, sőt azokat még szigorúbban kell megítélnie.
Látjuk ezeket a vonásokat mai politikusainkon? Bármelyiken. Tapasztalunk őszinte bűnbánatot? Szelídséget? Békességet? Hűséget? Irgalmasságot? Önmegtartóztatást? Vagy inkább széthúzást, pártoskodást, ellenségeskedést és viszálykodást látunk? Mert azok bizony nem Krisztustól valók. A keresztyén politika ilyenekkel nem foglalkozhat, ilyeneket nem művelhet. Van tehát keresztyén politika ebben az országban? Azt kell mondjuk: nincs.
Ha viszont nincs ma Magyarországon keresztyén politika, akkor mi van? Hiszen még az Alkotmányt (Alaptörvényt) is úgy kezdjük, hogy „Isten, áldd meg a magyart!”. Hiszen Isten neve a Trianon-emléktörvénybe is bekerült. Hiszen nap mint nap hallunk vezető kormánypárti és más jobboldali politikusoktól keresztyén értékekről. Mik ezek, ha ugyanakkor nem a Lélek gyümölcseit termik? Mik ezek, ha nem társulnak irgalmassággal, szelídséggel, békességgel, hűséggel, önmegtartóztatással?
Jézus Krisztus így beszél a képmutatásról és a képmutatókról híres hegyi beszédében: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”. Aki ugyanis csak beszél róla de nem cselekszi, aki Isten nevében ítélkezik, Istenre hivatkozva politizál úgy, hogy közben Istennek gyűlöletes életet él, arra ítélet vár. Arra Jézus Krisztus azt mondja: „felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre vár a legsúlyosabb ítélet”.
Nincs tehát csodálkozni való azon, hogy ugyanazt a hatalmi gőgöt, ugyanazt a pártoskodást, békétlenséget látjuk a Fideszes politikusokban, mint amit elődeikben láttunk. Az sem meglepő, hogy többek szerint semmi más nem történt 2010-ben, mint hogy a tolvajbandát egy rablóbanda váltotta fel, mert míg eddig suttyomban lopták a nemzet vagyonát, most nyíltan és erőszakkal teszik. Nem meglepő, mert ez saját bűneink méltó hozadéka. Amilyen képmutató, külsőségekre építő, folklórkeresztény országgá váltunk, pontosan olyan képmutató, külsőségekre építő, folklórkeresztény politikusaink is vannak. Amelyik országban keresztyénnek mondhatja magát az, akinek minden szava gyűlölettől fröcsög, az az ország ítélet alatt van! Ne higgyük, hogy Isten emlegetésével elkerülhetjük ezt! Ne higgyük, hogy a kereszténység buzgó emlegetésével méltókká válhatunk Krisztus drága vérére! Azt csak bűnbánattal, valódi Istenhez fordulással és megtéréssel lehet! Sehogy máshogy.

3. Keresztyén politika!

Pedig el sem lehet mondani, mekkora szüksége volna már ennek a nemzetnek valódi keresztyén politikára, valódi keresztyén politikusokra. Hitelesekre, önmegtartóztatókra, szelídekre, irgalmasokra. Olyanokra, akik nem közvélemény-kutatások szélkakasként változó eredményeit nézik döntéseik meghozatalakor, hanem azt, aki az életet adta az övéiért, aki meghalt a kereszten, hogy mi élhessünk. Olyanokra, akik sziklára építették gondolataik és politikájuk házát, akik ezért hűségesek és állhatatosak. Hiszem, hogy vannak ilyenek ebben az országban. Vannak olyanok, akik nem azért vállaltak szerepet a politikában, hogy gyorsan meggazdagodjanak és „jó parti legyen” a gyerekük, nem azért, hogy uralkodjanak népük fölött, hanem azért, hogy szolgálják Isten dicsőségét és nemzetünk javát. Szerényen, tisztességgel, önmegtartóztatással.
Ha vannak, hát segítsük őket, buzdítsuk, bátorítsuk ha csüggednek. Fordítsuk tekintetüket az élő Istenre, legyen vigaszuk az, amit Mózes szájával mondott a Lélek: „Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése